| E-mail
___KERESZTYÉN TŰZOLTÓK BARÁTI KÖRE___ ___KERESZTYÉN TŰZOLTÓK BARÁTI KÖRE___ "Mert a mi Istenünk emésztő tűz!" Zsidók 12:29  
 
David Manley
Gyorslinkek
   
Szavazz!
Hasznosnak tartod a honlapot?
    igen, hiánypótló
    csak a hívőknek
    csak a tűzoltóknak
    felejthető
    haszontalan
 
David Manley
   
 

Egy héttagú családban nőttem fel, 2 fiú és 2 lánytestvérrel együtt. A szüleink egy 12 éves Katolikus Magán Iskolába küldtek bennünket tanulni. Hittek abban, hogy a gyermekeiket
Istenre alapozott jó erkölcsi értékek szerint neveljék fel, olyan hitben, amely a Megváltó Jézus Krisztuson alapszik, aki meghalt a bűneinkért.
Természetesen az Evangélium minden vasárnap elhangzott a templomban, de a hangsúly nem az Istenségen vagy a Jézus Krisztussal lévő személyes kapcsolat szükségességén volt.
Több éven át jártam bulizni a középiskolás, majd főiskolás barátaimmal, de rá kellett jönnöm, hogy ez a züllesztő életforma, amit választottam üres volt és nem töltött el megelégedettséggel. Később rájöttem, hogy a Sátán egy hazugsága volt az, hogy ez az életforma boldoggá fog tenni. Így elkezdtem keresni és kérdéseket feltenni.
27 évesen egy barátom meghívott egy Keresztény Gyülekezetbe, ahol elkezdtem többet tanulni arról, hogy kicsoda Jézus és miért halt meg értem.

Sok igazán hiteles életű emberrel találkoztam, akik később igaz barátaimmá váltak Krisztusban és annyit tanultam ezektől az emberektől. Megtanították nekem mit jelent igazán és bensőségesen Jézussal járni és hogyan szeressek másokat teljes szívemből, igazán (ez nem is olyan egyszerű Jézus nélkül).
Azt tanította meg az Úr velem, hogy Ő meghalt a bűneimért és megváltott, mert senki sem válthatja meg saját magát és juthat önerőből a Mennybe csak Jézus vére által. Megvallottam Istennek, hogy bűnös vagyok és szükségem van arra, hogy megbocsássa nekem mindazt, amit elrontottam a múltban. Elmondtam neki, hogy szeretnék még egy esélyt ebben az életben, hogy Érte élhessek.

Azt szeretném, hogy megértsétek az életem és a szívem nem változott meg azonnal. Mindez a Megszentelődés folyamata volt. Tehát rá kellett döbbennem, hogy a szívemnek meg kell változnia és kérni Istent, hogy szenteljen meg újra és újra. Tudtam a szívemben, hogy mi az Isten képére termtettünk, de rá kellett jönnöm, hogy egy elveszett bűnös vagyok, akinek szüksége van a Megváltóra. Isten kegyelméből megbocsátott és új életet adott Krisztusban. Ez nem a saját igyekezetemen múlt. Tehát 1995. októberében elfogadtam és behívtam Jézust a szívembe és bemerítkeztem (megkeresztelkedtem). Soha nem felejtem el azt a napot, mert az egy új élet kezdete volt számomra. Meghaltam a bűnnek és újjászülettem Krisztusban. Az elmémben a kereszt mindig előttem lesz és a „világ” mögöttem és megpróbálok minden nap mind jobban Jézusra hasonlítani.

Ma egy élő példa vagyok mindarra, amit az Úr már elvégzett és még folyamatosan munkál bennem és rajtam keresztül. Mindezt Isten dicsőségére végzi. Teljesen más ember vagyok ma, mint 10 évvel ezelőtt, vagy még azelőtt és azt szeretném, hogy tudjátok, hogy még sok „alakítanivaló van rajtam”, hogy Krisztushoz hasonló legyen az életem. Isten egy missziós parancsot helyezett a szívemre, hogy munkálkodjak az Ő dicsőségére a tengerentúlon is. Már voltam a Dominikai Köztársaságban, Dél Afrikában, Kenyában és kétszer Magyarországon is.

Magyaroszágon, Tóalmáson (kb. egy órányira Budapesttől)  van egy Keresztény ifjúsági-, és gyermektábor. Ezen a nyáron két hetet töltöttem ott és alkalmam volt sok csodálatos fiatallal megosztani Jézus szeretetét. Kosárlabdát oktattam.
Azt is el kell hogy mondjam, Magyarországon maradt a szívem, mert „éhezem” arra, hogy ezek a gyerekek befogadják Jézust a szívükbe és Érte éljenek. Szintén kötöttem egy csodálatos barátságot, nála  hagytam a szívemet sok-sok mérföldnyire tőlem. Annyi minden jó származik a missziós munkából, amit Istenért teszünk. Az Úr továbbra is csodákat tesz az életemben és remélem felbátorodtatok, arra, hogy többet tanuljatok arról kicsoda Jézus.
1993-ban lettem tűzoltó, amikor 26 éves voltam. Ez volt mindig az álmom kisfiú korom óta. Szeretek tüzet oltani, mert ez egy kihívás és elégedettséggel tölt el. A mi tűzoltóságunkat  betegekhez, sérültekhez hívják, valamint autóbalesetet szenvedtek megmentésére riasztják a leggyakrabban. Remélem bátorítónak találjátok mindezt a saját életetekre nézve.
Szeretnék még többet megosztani Jézusról, ha van kérdésetek az életetekkel vagy Jézus életével kapcsolatban.
Szeretnék még többet beszélni a tűzoltásról, ha szintén érdekel titeket.
Köszönöm, hogy időt szakítottatok, arra, hogy olvassatok az életemről.
„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!
Minden utadon gondoj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. ” Példabezédek 3: 5-6

Jézusi szeretettel és tűzoltói üdvözlettel, Dave Manley

 

 
     
 
___KERESZTYÉN TŰZOLTÓK BARÁTI KÖRE___ "Mert a mi Istenünk emésztő tűz!" Zsidók 12:29| Kezdőoldal | Kedvencek közé powered by