Tűzoltók

Zsid. 11:3

Rendszeresen gyakorlatommá vált, hogy minden reggel, ahogy rendbe rendezem magam, minden más teendőm előtt azt teszem én is, amit -Habakuk 2:1-2.- szerint ő is helyesen cselekedett.

Hogy is van ez nálam? Imádságos lelkülettel veszem a bibliát és megnyitom minden keresés és jelzés nélkül ahova nyílik, amely ige versre, versekre tekintek először, az-az igei üzenet az nap, vagy a közel jövőben be is teljesedik. A családi áhítat az a Bibliai vezér fonal szerint tartja a feleségem, hála érte, nem ritkán a gyermekeinkkel is együtt.

Most is csak tíz perc múlva lesz öt óra, amikor olvasom a fent jelzett igékben hogy „megoltották a tűznek lángjait” az asszonyok. Nyomban hálát adtam érettük, mert bár névtelenek ezek, de voltak és a teljes örömre meg van az ok azért, hogy még most is vannak, akik hit által ma is mai tüzet és tüzeket oltanak Isten segedelmével a lélek erejében. Lelki szemeim elé tárulkoztak azok a zsidó ifjak is, akik nem rettentek meg a hétszeresre hevített tűztől sem, amikor Istenünkről vallást tettek. -Dániel 3: 13-26.- Érettük is hálát adva akartam tovább menni, amikor mintha csak azt test-közelből mondta volna valaki: „Evezz a mélyre”! -Luk.: 5:4.- Bár az ige alapján már ott tartottam, ahogy azt Pál apostol is tanácsolja -I Thess.: 4:11.- mégis a lelkemben leblokkoltam, vissza ültem a bibliához, akárcsak egykor Mária tette a Mesterünk lábainál. Akkor -Luk.:10:39- imádkozó lelkületem elé tárult az-az eset, amikor Illés imájára tűz szállott le az Úrtól. Azt a tüzet, ami az Úrtól van, nem lehet azt bűn és bünhődtetetlenűl érinteni. Erre megszentelt dokumentáció az egész Biblia.

Az is igaz , hogy van más tűz is, azt is bizonyítja a szentírás. Azok között ott van az idegen tűz, amelynek áldozatává váltak Nádáb és az Abihu. Hogy is alakulhatott ki azoknak ez a rettentő tragédiájok. A Biblia hallgat arról, hogy akinek kelletett volna vigyáznia az Úr házánál történendőségre, éppen az ők édesapjok nem volt jelen? Vagy a más egyéb mulasztásra kell helyezzük a sejtelmeinket? De valahogy úgy van a lelkemben , hogy az édesatyjok ha ott is volt, ha mondhatta is a tilalmat, a fiai oda mondhatták a jót akaró atyjoknak: áh az már régen volt. Meg azután, azt is az Isten engedte meg, hogy a régiségeket az újdonságok váltsák fel. Meg lehet, hogy ambiciósan még azt is mondhatták: ezt mi most már jobban tudjuk mint te, akár csak ti mindannyian.

Éli fiai is tüzeltek az Isten oltáránál szentség nélkül, szenteskedve maguk körül, harcolva önérdekeikért. Ott is elmondta az édesapjok: nem jó az amit csináltok az életüket lerövidítették és a halálukkal sokak halálát megsürgették. Mindez miért? Nem voltak tűzoltók. Lehet, hogy Áron is, az Éli is megnyugodtak abban, hogy ők ugyan mondták.

A tűzoltáshoz a hit is kell, amely szentesíti ugyan a személyt, mint az eszközt, kellő képen a maga idejében. Ekkor elém tárult az-az igazság, hogy csak az ártalmas tüzet kell oltani és azok közé tartozik a világon a legveszélyesebben elterjedő tűz, ami a nyelvről ered. -Jakab:1:10.-

Sok ember élt és él ezen a földön, de nincs olyan, akit a nyelv tüze meg ne „érintett volna”. A maga helyén senki sem olyan fontos, mint a szükség esetében a tűzoltó. Mindenek előtt a tűzoltót a hit vezeti hivatása végezésére. Az is igaz, hogy a tűzoltáshoz tanulás és gyakorlat is párosul. Arra is felkészült kell legyen, hogy ő maga is nehogy meggyúljon attól a tűztől, amelyet oltani kell.

Ekkor a tekintetem az órára esett, s látom az idő nem időzött velem, mert már a nyolc órát is bejelezte. Imádság között állok fel, még egy lépést sem tettem, mintha csak valaki azt kérdezte volna tőlem: „Ma is készen vagyok-e arra, hogy tűzoltó legyek.”

Szívből jövő sóhajommal vegyült a kérésem: Segíts Uram mindég, de mai is eredményes tűzoltó lenni mindég mindenütt, kezdve, folytatva, végezve. Mindenkinél, de magamnál is. Segíts Uram erre!

Ismeretlen szerző.